Kedves Kölcsey-s Érettségiző Diákok!

Átolvastam a 2020 májusában érettségizőknek megfogalmazott vizsga előtti gondolataimat. A járvánnyal egy éve ismerkedünk, sok tapasztalatot szereztünk, az érettségi lebonyolítása azonban azonos a tavalyival, lényegében ugyanolyan körülmények között kell teljesítenetek.
Bár az átoltottság révén „az élet újraindítása” zajlik, a tavalyi gondolataim árnyalatnyi eltéréssel, sajnos aktuálisak maradtak. A belétek vetett bizalom, bizakodás azonban nem változott!

            „Intézményvezetőként és szülőként is van rálátásom arra a furcsa, szokatlan, jelen időben szinte felfoghatatlan helyzetre, amelybe a koronavírus-járvány miatt kerültünk. Nehéz eldönteni, milyen gondolatokat rögzítsek a ballagás alkalmából. Úgy vélem, nem próbálkozom a ballagási ceremónia fordulataival, mert csak gyenge utánérzése lenne a valódi ünnepi beszédnek. Bár hálás vagyok és köszönettel tartozom Nektek, most nem említem az elmúlt négy esztendő kiváló eredményeit, a közös élményeket.  Abban a reményben teszem ezt, hogy lesz alkalmunk méltó módon pótolni a most elmaradt ünnepélyt.    
            „Az emberek legnagyobb része saját fejével nem gondolkozik; s régi állásából annál kevésbé mozdul ki saját akaratánál fogva. A sokaságot szokás és előítéletek tartják fogva; s azoktól megszabadulni a lélek restsége nehezen engedi.” Kölcsey Ferenc, Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című írásában ránk nézve is tanulságos gondolatot fogalmazott meg.       
A veszélyhelyzet kihirdetésével olyan feladatok hárultak ránk, amelyek gyors, rugalmas átállásra késztettek minket. Az érettségi közeledtével a digitális munkarendben fejeztük be a tanévet, és izgatottan vártuk az vizsgák megtartásáról, megszervezéséről szóló döntést. Nyilván nem Kölcsey-t olvasva készültünk, de tudtuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy szokásaink, restségünk fogva tartsanak minket.
            Ilyen körülmények között nehéz elfogadni, megérteni a megváltozott vizsgaszabályokat, barátkozni kell a gondolattal, hogy -bár gyorsabban, látszólag egyszerűbben végeztek- az eredményes felvételihez talán stratégiát is váltani kell a siker érdekében.     
Érzelmi hullámok váltakozva hatnak Rátok, amelyek a különleges körülményektől függetlenül is nehezítik a megmérettetés előtti napokat.  
            Ráadásul elmaradnak azok a szertartások, amelyek egy kicsit felszabadítják érezelmeinket, alkalmat adnak az elköszönésre, a visszatekintésre. A személyes kontaktus, a hagyományos ceremóniák azért is hiányoznak, mert az elmúlt évben szépen búcsúztattátok a végzetteket, és joggal vártátok a felemelő, ünnepi pillanatokat. A közvetlen, oldott találkozás lehetősége sem adott, a szerenád is elmarad. 
            „Jelen időben szinte felfoghatatlan helyzet”, fogalmaztam fentebb. Nehéz most felülemelkedni a napi gondjainkon, de vannak pillanatok, amelyek rövid elmélkedésre adnak alkalmat. Visszapörgettem az idő kerekét, és eszembe jutott az iskolaalapítás kora, egy szörnyű világégés utáni időszak története.         
            A háború vége felé a magyarországi hadműveletek elől sokan menekültek a nyugati országrészbe, itt biztonságot remélve. Nem mindenki maradt, de sokan megtelepedtek Körmenden és környékén.      
Középiskolai tanárok is találtak menedéket, akik 1944-1945-ben a későbbi alapító igazgatónk, dr. Kincs Elek vezetésével felkészítették a diákokat a középiskola eredményes befejezésére. Pedig akkor még nem működött gimnázium Körmenden, sőt nem is vizsgáztak abban az esztendőben …  
A dolgozók gimnáziuma kihelyezett osztálya a szentgotthárdi gimnázium egységeként indulhatott 1946 tavaszán. Aztán alapították intézményünket, és lett önálló 1946 őszén.      
A kor legendáriumának ismert eleme, hogy Kincs tanár úr családi házuk kertjében is készítette a fiatalokat, akiknek sejtelmük sem volt arról, miként fejezik be tanulmányaikat.
Gondoljatok bele, milyen rendkívüli felismeréssel, előrelátással vállalták a felkészítést Kincs Elek és pedagógustársai! Reményt, feladatot adtak nekik, hogy a menekülés kényszere, a szörnyű veszteségek ellenére értelmet, célt találjanak, a felnőtté válásuk kezdetén, ne rekedjen meg az életük.            
            Aztán eltelt tíz esztendő, és a Rákosi-korszak kegyetlen évei végén, 1956 októberét követően újra rendkívüli helyzetben, a félelem, a bizonytalanság, a megtorlás hónapjai után kellett helytállni. Osztálytársak, tanárok tűntek el, menekültek külföldre.     
            Személyes élményem 1989-ből, hogy, miközben június 16-án a szóbeli vizsgára készülve a televízióban a történelmet, Nagy Imre újratemetését közvetítették, már tudatában voltunk a feladatsorok idő előtti napvilágra kerülése okozta konfliktusoknak. Nem volt mindenkinek kedvező a döntés, mely szerint matematikából az írásbeli teljesítmény helyett a tanév végi értékelést számítják érettségi eredményként.
Történelmi események részesei vagytok, de beláthatjátok, hogy nem először áll elő rendkívüli helyzet. Minden találó példa ellenére ezt persze nektek kell megélni, megérteni, feldolgozni és jól alkalmazkodva, habitusotoknak megfelelően válaszokat találni.
           Az ablakon kitekintve eszembe jutnak az előző évek izgalmai, amikor az eget kémlelve akár az utolsó előtti pillanatban döntöttünk a ballagás helyszínéről. Idén nyugodtan határoznék: csak néhány felhő díszíti az eget, mintegy üzenik, hogy velük színesebb a látóhatár, nincs okunk aggodalomra …
            Szurkolok Nektek, hogy a helyzethez alkalmazkodva türelemmel, együttműködően, bizalommal és önbizalommal viseltessetek. Bízom abban, hogy minden nehézség ellenére sikeres vizsgát tesztek.”

Laczó Tamás, intézményvezető