Március elején osztályunknak hirtelen az az ötlete támadt, hogy el kellene menni valahová közösen az érettségi vizsgák előtt – utoljára. Meggyőző mosolyunkkal, remek érveinkkel sikerült elérni célunkat, s 2023. március 14-én, kedden reggel kissé álmosan, de annál nagyobb lelkesedéssel szálltunk fel két kísérőtanárunk, Dolgosné Mórocz Katalin osztályfőnök, valamint Laczó Tamás intézményvezető úr társaságában a körmendi vasútállomáson a 6:30-as, Budapestre tartó vonatra.

A Keleti pályaudvarra közel 3 óra vonatozás után érkeztünk. Foglalt időpontunk 15.30-ra volt a Terror Házába, ám addig valahogy el kellett foglalnunk magunkat.

Másfél órát töltöttünk az Aréna Mall plázában. Ezután a Városligetben sétáltunk, megtekintettük a Magyar Zene Házát bebarangoltuk a Hősök terét, megcsodáltuk a kilátást a Néprajzi Múzeum felső részéről a terület egykori épített emlékeinek történeti vonatkozásairól értekezve. Vajdahunyad várának kertjében az Anonymus szobor körül tartottunk „kajaszünetet”.

Ezután egy hosszas sétát követően megérkeztünk kiemelt úti célunkhoz az Andrássy út 60. épületéhez, a „Terror Házához”. Az épület nem csupán egy múzeum, inkább egy épület formájú szobor, amely a régmúlt áldozatainak emlékét őrzi. 1944-ben, a nyilas rémuralom idején ez az épület volt a „Hűség Háza”, a szélsőjobboldali párt székháza. 1945 és 1956 között pedig a hírhedt kommunista terrorszervezet, az ÁVO és utóda, az ÁVH rendezkedett be ugyanitt.

A másfél órás tárlatvezetésünk alatt rengeteg új információval gazdagodtunk, s a végére vegyes érzések kavarogtak bennünk. Nekünk, 21. századi diákoknak szinte elképzelhetetlen, milyen világ volt akkoriban. Csupán a történelemkönyvek lapjairól értesültünk eddig ezekről a borzalmakról.

A múzeumban történelmi sétánkat a „Nyilas folyosón” kezdtük meg és az ’56-os teremben fejeztük be. A legnyomasztóbb érzéseink a pincében voltak, ahol beszámoltak nekünk arról, hogyan kínozták a foglyokat és megmutatták azokat a helyiségeket, ahová be voltak zárva ezek az emberek.

Tanulságos volt a múzeumlátogatás, és úgy gondolom, mindenki maradandó élményekkel hagyta el a Terror Háza Múzeumát.

A vasútállomásra földalattival mentünk, kezdődő fáradtságunk ellenére jókedvünk töretlen volt. Telefonjaink lépésszámlálója már 20.000 fölött járt, de nem voltunk elcsigázva. Többeknek hatalmas élmény volt a „metrózás”, hiszen első alkalommal kerültek „föld alá”. Felszállva a vonatra folytatódott a remek hangulat, az egész vagon zengett és hangos volt attól a 24 fiatal kölcseys diáktól, akik talán most utoljára utaztak együtt OSZTÁLYKÉNT.

Pallósi Kitti

12.a osztályos tanuló írása