Őszintén szólva csak a címbeli szavak illeszkednek valamelyest diákjaink mostani élethelyzetéhez, a táncdalklasszikus refrénjének élethelyzete korántsem … A gimnáziumi évek során minden évfolyamon lehetőséget adunk a továbbtanulással, pályaválasztással kapcsolatos helyszíni tájékozódásra.
Dacára annak, hogy a tanítási nélküli munkanapunk idén közvetlenül az Educatio nevű országos rendezvény kezdete előtt zajlott, a kiállítók száma az előző évekéhez hasonlóan magas volt.
Az ELTE, a Széchenyi Egyetem, a PTE, a Semmelweis Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Soproni Egyetem,
a Pannon Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Maribori Egyetem, valamint a katasztrófavédelem, a honvédség toborzó irodája, a Körmendi Rendvédelmi Technikum munkatársai, hallgatói révén tartalmas tájékozódásra nyílott lehetősége a kölcsey-s diákoknak, akik az előadásaikon kívül a standjaikon személyes tájékozódásra, beszélgetésekre is lehetőséget adtak.
A pályaorinteciót segítő program pályakezdő, vagy néhány éve dolgozó fiatalokkal való fórumokkal végződött. Vendégeink néhány kivételtől eltekintve öregdiákjaink voltak.
A pályaorientációs nap eredményes megrendezése (előkészítés, a vendégeinkkel való kapcsolattartás, a program lebonyolítása) Dolgosné Mórocz Katalin tanárnő, az osztályfőnöki munkaközösség-vezetője lelkiismeretes munkájának köszönhető.
„Bár tudnám, hova, de hova, de hova, de hova megyek …”
Posted on by l.tamas
0