2024. december 7-én, bár szombati munkanap és tanítás volt, a megszokott órák mellett egy adventi program keretében együtt készültünk az adventi időszakra és karácsonyra. Az esemény a szülői munkaközösség támogatásával valósult meg és a szülői közösség összefogása tette igazán emlékezetessé.
Már kora délelőttől adventi illatok töltötték be az iskolát. A sütivásáron házi készítésű süteményeket lehetett vásárolni, amelyekhez melegítő italok, mint a forró csokoládé és a tea, valamint a hagyományos zsíros kenyér is társultak. A vásár nemcsak a finomságok, hanem közös beszélgetések és a jókedv helyszíne is volt.
A gyerekek számára kézműves foglalkozást is szerveztünk, amiben segítségünkre voltak Csáky Zoltánné, Bukics Eszter és Nagy Tímea. A gyerekek kipróbálhatták a nemezelést, a hímzést, valamint a mézeskalács díszítést. Ezek a tevékenységek nemcsak az ünnepi hangulatot erősítették, hanem a kreativitásukat is szabadjára engedhették tanulóink.
Két osztály a Városi Kiállítóterembe is ellátogatott. Sesták Klára mézeskalács csodáinak kiállítását tekintették meg, ahol a hagyományos karácsonyi sütemények művészi alkotásként kerültek bemutatásra.
A tanítási órák után az osztályok az advent jegyében feldíszítették termeiket. A diákok és a tanárok közösen készítették el a szebbnél szebb díszeket, amelyek az ünnepi hangulatot tovább fokozták.
A nap záróeseménye a tombolasorsolás volt, amely minden résztvevő izgalmát fokozta. A szülők és diákok által felajánlott ajándékok mind gazdára találtak. Az osztálydíszítő verseny eredményhirdetése szintén a közösség munkájának elismerése volt, hiszen mindenki szívét- lelkét beleadta a dekorációk elkészítésébe.
Az adventi hangolódás nemcsak az ünnepi készülődésről szólt, hanem a közösség építéséről, az együttlét öröméről és a karácsony szellemiségének megéléséről. Ez a különleges nap nem valósulhatott volna meg a szülői munkaközösség, a szülők és pedagógusok segítsége nélkül. A szervezés, a finomságok elkészítése és a programok lebonyolítása mind azt mutatta, hogy az összefogás mi mindent tud teremteni.