A második világháború befejezését követően az egész világ átrendeződni látszott. Beszélhetünk a hidegháború kezdetéről, a bipoláris világrend kialakulásáról, a nyugati vagy a keleti blokkról, de akár az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcról is, amelynek híre és hatása a filmvásznon köszöntött vissza ránk, igaz, nem teljes egészében.
Azt gondolná az ember, a világnak fogalma sem volt arról, mi is zajlott Magyarországon abban a bizonyos októberben rajtunk, magyarokon kívül senkire sem volt hatással mindaz, ami történt.
Én is ezt hittem, egészen addig, míg lehetőségem nem nyílt megnézni múlt héten, kedden a szombathelyi Savaria Moziban A néma forradalom című filmet, melyre végzős osztálytársaimmal és évfolyamtársaimmal mentem el.
Az adaptáció Dietrich Garstka azonos című regénye alapján készült, Lars Kraume rendezésében. Garstka a könyvében saját történetét meséli el, amely az elmondásai alapján a filmben is remekül megjelenik, még ha több tényezőn is változtatni kellett a forgatókönyv megírásánál, illetve a forgatásnál.
A történet 1956-ban játszódik. Habár korlátozottan, Berlin nyugati fele még látogatható, így kerül oda a történet két főszereplője is, Theo, aki moziba szeretne menni, hogy láthasson egy új keletű filmet, illetve Kurt, aki nagyapja sírjára visz virágot, emellett pedig természetesen szeretne barátjával tartani…
A fiúknak egy furfangos ötletet követően sikerül a terembe jutni, ahol értesülnek a magyarországi eseményekről. A hírt osztálytársaiknak is továbbítják, akikkel ennek hatására a betiltott amerikai rádió híreit hallgatják nap mint nap.
A bonyodalom legfőbb oka az az álhír, melyre az érettségi előtt állók az illegálisan hallgatott tudósításból figyelnek fel: Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás kapitánya életét vesztette az utcai harcokban. Ennek hatására az osztály elhatározza, hogy két perces csendbe burkolózik másnap az iskolában, melyből olyan végkifejlet bontakozik ki, amire egyikük sem számított…
Mindig is érdekeltek a történelmi vonatkozású könyvek és filmek. Egy ilyen adaptáció segítségével újfent többet tudtam meg egy olyan időszakról, amiről elképzelésem sem lehetett, hiszen nem éltem még akkor. Az, hogy szemtanúja lehettem A néma forradalomnak – igaz, mindössze filmvásznon keresztül – segített, hogy átértékelhessem magamban a múltbéli eseményekkel kapcsolatban eddig megszerzett ismereteimet, gondolataimat, továbbá jobban megbecsülhessem mindazt, amim van.
A film utáni beszélgetés Karsten Köhlerrel, az osztály akkori egyik szószólójával, azt hiszem, mindannyiunkat kellően megérintett. Február 25-éről írok, mégis többször fordul meg a fejemben egy-egy szabad pillanatomban, hogy lehet valaki annyira erős, hogy beszámoljon egy olyan nehéz időszakról, amelynek akár rosszabb végkimenetele is lehetett volna. Ez nem olyan emlék és élmény, amely ne kísérne végig minket egész életünkben.
Ez az adaptáció, s az utána következő beszélgetés remek lehetőség volt arra, hogy tudomásul vegyük, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc igenis hatással volt a világra, a társadalomra. Voltak olyanok, akik szolidaritást vállaltak velünk, akik tűkön ülve várták, hogy javuljon a helyzet, akik velünk együtt remélték egy új fejezet kezdetét.
Habár az NDK-s osztály nem tartozott a magyar társadalomba, az itthon történtek az ő sorsukat is megpecsételték.
Kazinczki Dóra, 12.a